Magyarországnak kiemelt partnere Szerbia a Nyugat-Balkánon

Publikálva: 2015. február 17.

Magyarország számára Szerbia a nyugat-balkáni országok között kiemelt partner a mezőgazdasági kapcsolatok szempontjából - mondta a magyar földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten az MTI-nek nyilatkozva, miután tárgyalt szerb kollégájával, Snezana Bogosavljevic Boskovic mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszterrel.

Fazekas Sándor kiemelte: a tárgyalások fontos témája volt Szerbia uniós csatlakozása, továbbá szóba került a magyar földtörvény és annak tapasztalatai, valamint a kistermelőknek nyújtott támogatások és érintették a génmódosított szervezetek (GMO-k) kérdéskörét is. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte: reméli, hogy a magyar jogalkotási tapasztalatokat Szerbia is tudja majd hasznosítani.

A miniszter szerint a déli szomszédunkkal való együttműködés nemzetpolitikai szempontból is fontos.

 
Fotó: Botár Gergely


Kiemelte, hogy Szerbia az uniós csatlakozás felkészülési időszakában van és Magyarországgal több konkrét programban is együttműködött a mezőgazdaság területén. Ezt az együttműködést a két ország a jövőben is folytatni kívánja, például az állategészségügy terén, az intézményrendszerek fejlesztésében, és az EU támogatások lehívásának segítésében.

A magyar mezőgazdasági miniszter beszélt arról is, hogy tudomása szerint Szerbiában már számos járás jelezte, hogy nem kíván GMO-s termékekkel foglalkozni. Fazekas Sándor szerb kollégájával ismertette a magyar álláspontot, miszerint Magyarország az alaptörvényben rögzítette az ország GMO-mentességét, és Európában ez ügyben kezdeményező szerepet játszik. Reményét fejezte ki, hogy Szerbia a magyar jogalkotási tapasztalatokat tudja majd hasznosítani amikor a génmódosított szervezetektől kell megvédenie az élelmiszertermelését.

Kitért arra, hogy a két ország vállalkozásainak együttműködését mindkét fél szorgalmazza, e területen ugyanis még sok a kiaknázatlan lehetőség.Ez Magyarország számára fontos mind az exportot, mind az importot, valamint a harmadik piacokon való közös megjelenést tekintve - mondta.

Snezana Bogosavljevic-Boskovic kiemelte, hogy Szerbia számára hasznosak  a magyar tapasztalatok a mezőgazdaság és a környezetvédelem területén az uniós csatlakozási folyamatban. Hozzátette: minden lehetőséget ki szeretnének használni, amit a csatlakozási folyamat kínál, különösen a pénzügyi támogatások lehívása, a jogharmonizáció és az élelmiszerbiztonság terén kíváncsiak a magyar tapasztalatokra.

A szerb miniszter fontosnak nevezte a két ország közötti határon átnyúló együttműködéseket is a Vajdaság és a dél-magyarországi megyék - Csongrád, Bács-Kiskun és Békés - között.

Fazekas Sándor jelezte azt is, hogy szerb kollégája szerbiai látogatásra hívta meg, amelyre várhatóan néhány hónapon belül sor kerül. Addig is folytatódik a két ország közötti együttműködés, főként szakértői szinten, amely azt eredményezi majd, hogy a két ország mezőgazdasági és környezetvédelmi együttműködése az eddiginél is több szállal kapcsolódik majd össze - tette hozzá.

Menü

Főoldal

Navigáció