A magyar érdekek érvényesültek GMO ügyben

Publikálva: 2015. január 13.

A mai napon az Európai Parlamentben a képviselők megszavazták a génmódosított organizmusok termesztésének tagállami tiltását lehetővé tevő jogszabály módosítását. Hazánk számára kiemelten fontos stratégiai érdek, az Alaptörvényben is megfogalmazott célkitűzés, hogy biztosítsuk a magyar mezőgazdaság GMO mentességét.

Magyarország több mint négy éve folyó tárgyalások során mindvégig arra törekedett, hogy legyen a kezünkben egy hatékony eszköz, amely alapján egyszerűbb a tiltás, mint a jelenlegi rendszerben. Hazánknak meghatározó szerepe volt a megállapodás elérésében.

A módosítás eredményeként egy tagállam kétféleképpen tilthatja vagy korlátozhatja a GMO-k köztermesztését. Az első lehetőség szerint az engedélyezés során a tagállam jelzése alapján a kérelmező módosíthatja kérelmét annak érdekében, hogy az uniós engedély területi hatálya ne terjedjen ki az adott tagállam területének egy részére vagy egészére. Azaz az eredeti kérelem hatályát módosítják, majd az ezt figyelembe vevő határozat-tervezetről hoznak döntést a tagállamok.

A második opció alkalmazása esetén a tagállam az engedélyezést követően szabadon dönthetne a tiltásról vagy korlátozásról azzal, hogy jelzi a Bizottság felé indokait. A tagállam mérlegelésétől függene, hogy figyelembe veszi-e a Bizottságtól esetlegesen kapott észrevételeket.

A tagállamok hivatkozhatnak a földhasználattal kapcsolatos nemzeti politikájukra, a GMO-k más termékekben való előfordulásának elkerülésére, illetve agrárpolitikai célokra, valamint társadalmi és gazdasági indokokra is. Ezáltal most már nem csak környezetvédelmi és egészségügyi indokokra való hivatkozással tudjuk megtiltani a GMO-k termesztését.

A mostanáig fennálló rendszer alapján rendkívül nehéz volt a moratórium meghozatala és fenntartása, mert egyrészt igen költséges tudományos vizsgálatok szükségesek hozzá, melyhez a fajtatulajdonosok nem adnak a szabadalmukkal védett vetőmagokból. Másrészt pedig az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), a GMO-król eddig mindig pozitívan állást foglaló tudományos tanácsadó testület véleménye alapján, a tilalom feloldására vonatkozó javaslatról a többi tagállam dönt. A Bizottság moratóriumot eltörlő javaslata ellen szinte lehetetlen megszerezni a minősített többséget, bár ez Magyarországnak az elmúlt időszakban kétszer is sikerült.

A mai napon elfogadott jogszabály módosítás alapján egyszerűbb lesz a GMO-k termesztésének tiltása.

(Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája)

Menü

Főoldal

Navigáció