Hogyan maradjunk GMO-mentesek Európában?

Konferencia 2015. április 16-17.

Az Európai Unióban – több mint négy éves tárgyalási folyamat eredményeként – megszületett a GMO-k köztermesztésének tiltásáról szóló uniós jogszabály-módosítás, miután az Európai Parlament 2015. január 13-án megszavazta a kompromisszumos javaslatot. A tagállamok mostantól szabadon eldönthetik, hogy akarnak-e GMO-kat termeszteni a területükön vagy sem, továbbá társadalmi, illetve gazdasági indokok alapján megtilthatják a GMO-k termesztését területükön vagy annak egy részén.

A régóta várt uniós megállapodás szellemében Dr. Fazekas Sándor miniszter úr 2015 januárjában a berlini Nemzetközi „Grüne Woche” vásár alkalmával tartott agrárminiszteri csúcstalálkozón meghirdette a „GMO-mentes Európa” kezdeményezést. Ennek célja, hogy európai, regionális, nemzeti és helyi szinten konkrét lépések végrehajtásával elérjük/fenntartsuk az országok GMO-mentes státuszait annak érdekében, hogy megőrizzük GMO-mentes mezőgazdaságunkat, élelmiszer-előállításunkat, és biztosítsuk a biológiai sokféleség megőrzését. Ebből számottevő gazdasági előnyök is származnak az egészségvédelem és a turizmus területén, valamint a nemzetközi kereskedelemben való kedvezőbb exportlehetőségeket illetően is.

 

Menü

Főoldal

Navigáció