Magyarország, a magyar mezőgazdaság számára versenyelőnyt jelent a GMO-mentesség

Publikálva: 2012. december 5.

Magyarország, a magyar mezőgazdaság számára versenyelőnyt jelent a GMO-mentesség - jelentette ki Budai Gyula kedden az Eszterházy Károly Főiskolán, a GMO Roadshow egri állomásán. A nagy érdeklődésre számot tartó esemény a Vidékfejlesztési Minisztérium által szervezett országjárás hatodik állomása volt. Dr. Kiss Attila az Egerfood Regionális Tudásközpont főigazgatója köszöntőjében hozzátette: Mind a GMO-mentes, mind a magas hozzáadott értékű élelmiszer stratégiai jelentőségű terméke lehet az országnak.

A rendezvénysorozat hatodik helyszínén Dr. Székács András, a Központi Környezet- és Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet főigazgatója, a növényvédelmi célú GM-növények környezet- és táplálkozás-tudományi szempontjairól, Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány képviseletében a genetikailag módosított növények termesztésének sajátosságairól és a GM növények és a hagyományos fajták egymás melletti termesztésének jogszabályi hátteréről tartott előadás. A Vidékfejlesztési Minisztérium képviseltében Andorkó Rita adott nemzetközi kitekintést a GMO-król. Dr. Gyulai Iván (Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány) előadásában bemutatta, milyen erők hatnak ma a világ mezőgazdaságára, és miért olyan erős a GMO lobbi.

Fotó: VM
A hallgatóság is számos érdekes, előremutató kérdést tett fel az előadóknak, elsősorban a GMO-k jelölésével és az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatban.

Az „Együtt a GMO-mentes mezőgazdaságért!” című rendezvénysorozat hetedik állomása Kecskeméten, a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán lesz december 5-én.

Menü

Főoldal

Navigáció