Telt ház és óriási érdeklődés fogadta a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának tanácstermében a GMO Roadshow előadóit 2012. november 27-én, kedden.

A rendezvénysorozat ötödik helyszínén a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont és a Magyar Természetvédők Szövetsége képviselői is előadtak. Dr. Jenes Barnabás az MBK Növényi Sejtbiológiai Csoportjának általános főigazgató helyettes átfogó képet adott a jelenleg a világban használt különböző géntechnológiai módszerekről. Fidrich Róbert „Kinek hoznak hasznot a génmódosított növények?” című gondolatébresztő előadásában rámutatott a genetikailag módosított vetőmagok forgalmazásának gazdasági sajátosságaira, valamint elemezte a köztermesztésben lévő GM vetőmagok környezeti hatásait.

A hallgatóság számos kérdést tett fel az import GM takarmány, elsősorban az amerikai szója kiváltásnak valamint a GMO-k fogyasztói szempontból történő tudatos elkerülésének lehetőségeiről. Az előadók és a hallgatóság is egyetértettek abban, hogy még számos kérdés megoldásra vár, elsősorban a GM takarmánnyal etetett állatokból készült élelmiszerek jelölése, hosszú távon pedig a GM takarmány kiváltása tekintetében.

Az „Együtt a GMO-mentes mezőgazdaságért!” című rendezvénysorozat hatodik állomása Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán lesz december 4-én.