Harmadik helyszínén tart a Vidékfejlesztési Minisztérium országjáró rendezvénye. Hazánk neves GMO szakértőivel fémjelzett előadássorozatnak nem is lehetett volna méltóbb helyszíne a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontnál (ismertebb nevén Science Building).

A pécsi gazdálkodók körében könnyű dolga volt az előadóknak, hiszen itt a GMO-kkal kapcsolatos ismereteket az a tény alapozza meg, hogy Baranya megye is tagja az Alpok–Adria GMO-mentes övezetnek. Az alulról induló, önkéntes vállalásokon alapuló és a szubszidiaritás elvét követő kezdeményezés semmilyen uniós fórumon nem támadható.


A családias hangulatú rendezvény, melyen nagyrészt helyi gazdák vettek részt, hatékonyan segítette elő a kötetlen beszélgetést, melynek során érdekes eszmecsere alakult ki az GMO-k társadalmi, gazdasági, fogyasztóvédelmi és mezőgazdasági vonatkozásairól, a hagyományos és GM növények együtt termesztésével kapcsolatos elvi és gyakorlati kérdésekről, valamint a GM növények jövőjéről.

Az „Együtt a GMO-mentes mezőgazdaságért!” című rendezvénysorozat negyedik állomásának a Pannon Egyetem keszthelyi kara, a Georgikon ad otthont november 26-án, hétfőn.