Magyarország elsők között mondott nemet a genetikailag módosított szervezetek (GMO) termelésbe vonására, és ez az álláspont nem változott: az országnak GMO-mentesnek kell lennie - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára csütörtökön Gödöllőn.

Az államtitkár ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy a VM Stratégiai Főosztálya a gazdálkodók és az érdeklődők tájékoztatására november és december folyamán GMO Roadshow-t szervez az ország nyolc helyszínén, melynek nyitóállomása a gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ volt.

Megnyitó beszédében Budai Gyula hangsúlyozta: Magyarországon a mezőgazdaság stratégiai ágazat, melyen belül az élelmiszertermelés és a vízgazdálkodás szintén stratégiai kérdés. Hozzátette: azok az országok, amelyek ezeken a területeken megőrzik az önállóságukat, versenyelőnyre tesznek szert. "Magyarország büszke lehet arra, hogy Európa közepén elsők között mondott nemet a GMO-ra, és elsőként rögzítette ezt - ötpárti támogatással - országgyűlési határozatban 2006-ban - mondta az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a magyar álláspont azóta sem változott, a 2012. január 1-től hatályos új Az alaptörvényünk pedig konkrétan meghatározta, hogy mindenkinek joga van az egészséges életmódhoz, az egészséges környezethez és az egészséges élelmiszerhez.
Budai Gyula kitért arra is, hogy a GMO mellett érvelők nem adták fel, és folyamatosak a támadások. "A dollármilliárdok továbbra is mozognak" - utalt a GMO-t alkalmazó óriáscégekre az államtitkár.

A telt házas eseményen Prof. Bardócz Zsuzsanna, a táplálkozástudomány ny. professzora a GMO-k egészségügyi hatásairól tartott előadást „Mi a GMO és miért veszélyes az egészségünkre?” címmel. A professzor kiemelte, hogy a jelenleg forgalomban lévő GM-növények, és a belőlük készült élelmiszerek és takarmányok felületes technikával készültek és nem tesztelték őket tudományos alapossággal. Andorkó Rita a Vidékfejlesztési Minisztérium GMO szakértője nagy ívű nemzetközi és európai uniós kitekintést adott a GMO-k szabályozásáról. Tömöri Balázs a Greenpeace képviseletében a környezetvédő szemével mutatta be a génmódosított növények környezetre gyakorolt hatását. Neszlényi Kálmán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársa számos gyakorlati információval szolgált a közönség számára a genetikai módosítás élelmiszerben és vetőmagban történő kimutatásával, valamint az élelmiszerek GMO-mentességével kapcsolatban.

Az Együtt a GMO-mentes mezőgazdaságért című konferenciasorozat következő állomása Mosonmagyaróváron, a Nyugat-magyarországi Egyetemen lesz november 21-én.