Székesfehérvárra érkezett a Roadshow

Publikálva: 2013. november 29.

Gazdálkodók, fogyasztók és diákok vitatták meg Magyarország GMO-mentes stratégiájával kapcsolatos kérdéseiket, felvetéseiket a Vidékfejlesztési Minisztérium Székesfehérváron megrendezésre került „Roadshow a GMO-mentes mezőgazdaságért” elnevezésű rendezvényén.


Kőrösi Levente, a Stratégiai Főosztály főosztályvezető-helyettese köszöntő beszédében elmondta: a géntechnológiával módosított kultúrnövények köztermesztése számos környezeti, egészségügyi, társadalmi és gazdasági problémát vet ezért Magyarország, az elővigyázatosság elvét alkalmazza és GMO mentes stratégiát követ. Hozzátette: Magyarország nem csak az Unióban, de globális szinten is a GMO-mentesség zászlóvivőjének számít. Büszkék lehetünk arra, hogy elsők között mondtunk nemet a GMOk-ra, és elsőként rögzítettük ezt ötpárti támogatással országgyűlési határozatban 2006-ban. Ez a 2006-os határozat szolgál a magyar stratégia alapjául a mai napig, sőt mezőgazdaságunk GMO mentességének megőrzését a 2012. január 1-én hatályba lépett Alaptörvényünk is rögzíti.


A rendezvény előadói számos tudományterületet és szervezetet képviseltek. Vajda Boldizsár, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vezető főtanácsosa ismertette a génmódosított szójával és kukoricával kapcsolatban felmerült termesztési problémákat. Homoki Hajnalka, a Minisztérium szakértője a GMO-k egészségügyi hatásaival kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményekről tájékoztatta a hallgatóságot. Tömöri Balázs, a Greenpeace kampányfelelőse a GMO-k környezeti hatásairól tartott előadást, míg Andorkó Rita, a Vidékfejlesztési Minisztérium GMO szakértője előadásában a GMO-kkal kapcsolatos aktuális társadalmi és gazdasági problémákat foglalta össze.

A rendezvénysorozat még két településre látogat el idén, december 4-én Szekszárdra, és végül december 5-én Budapestre.

(Vidékfejlesztési Minisztérium)

Menü

Főoldal

Navigáció