GMO: új szellemiséget sürget az Európai Bizottság

Publikálva: 2018. január 12.

A génmódosított (GM) növényekre vonatkozó európai uniós szabályozás megváltoztatását sürgeti nemzetközi kutatók egy csoportja. A szakemberek a két éve bevezetett intézkedés helyett, amely a tagállamok kezébe adja a GM-növények termesztésének tiltását, az engedélyezést helyezné nemzeti hatáskörbe.

Ennek érdekében új szellemiségű irányelv kidolgozását javasolják az Európai Bizottságnak, amely biztosítaná a tagállamoknak az önálló engedélyezés jogát, amennyiben a szóban forgó GM növényfajta már átesett az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) engedélyezési eljárásán, és azt állapították meg róla, hogy biztonságos a termesztése.

A javasolt szabályozással a tagállamoknak lehetőségük lenne a sajátos körülményeik, szempontjaik figyelembevétele mellett dönteni egyes növényfajták engedélyezéséről. Úgy látják, hogy a ma is hatályos szabályozás miatt a vonatkozó irányelv egyre távolabb került az eredeti jogharmonizációs cél megvalósításától, és nem képes betölteni a szerepét.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapjára felkerült írás szerint, amelyet többek közt Sági László, az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának munkatársa jegyez, több uniós tagállam politikai alapon és nem tudományos érvekre-ellenérvekre alapozva szavaz a GM-növényekről szóló kérdésekben. A tizenhárom szakember javaslata szerint az EFSA vezetésével továbbra is megmaradna a kollektív, széles körű tudományos kutatásokra alapozott kockázatelemzési folyamat.

Az új szabályozás a GM-növényeket ellenző tagállamok munkáját is megkönnyítené. Jelenleg ugyanis ahhoz, hogy nemzeti szinten betilthassanak egy-egy fajtát, előbb jóvá kell hagyniuk az uniós szintű engedélyezést. Az új szabályozásnál ezzel szemben nem lenne semmi teendőjük, egyszerűen nem lépnének be az engedélyező tagállamok közé.

Az MTA korábban kiadott állásfoglalása szerint is észszerűbb szabályozásra lenne szükség a genomszerkesztési módszerek területén, amely jelenleg a génmódosításhoz hasonlóan az alaptörvénybe ütközik. Az eljárás lehetőséget ad arra, hogy egyfajta precíziós nemesítéssel, idegen gén beépítése nélkül lehessen az élő szervezetek tulajdonságait javítani.

(Magyar Idők)

Menü

Főoldal

Navigáció