Magyarország számára a tiszta, egészséges, jó minőségű élelmiszer stratégiai kérdés - jelentette ki Budai Gyula a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Apagyon.

Dr. Budai Gyula megnyitja a rendezvényt

A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a szaktárca által a mezőgazdaság GMO-mentessége érdekében elindított roadshow első állomásán elmondta: Magyarország nagyhatalomnak számít a vetőmag-előállításban, a világban a kilencedik, Európában pedig a harmadik helyet foglalja el.

Ezt a vezető pozíciót továbbra is meg kell őrizni, ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy a nagyhírű, hagyományos vetőmagok génmódosítás-mentesek maradjanak - fogalmazott Budai Gyula. Hozzátette: nem szabad engedni a termőterületek "elszennyezését", mert annak beláthatatlan következményei lehetnek.

A december elejéig tartó rendezvénysorozatnak a szabolcs-szatmár-beregi község mellett Győr, Jászberény, Kaposvár, Hódmezővásárhely, Székesfehérvár, Szekszárd és Budapest lesz a helyszíne.

Az államtitkár a kampánykörút elindításának okairól szólva elmondta, egyes gazdálkodók még mindig nincsenek tisztában a GMO veszélyeivel. Több cég részéről még mindig akadnak próbálkozások a génmódosított vetőmagok forgalomba hozatalára, de a szaktárca és az illetékes hatóság ezeket eddig és a jövőben is meg fogja akadályozni - szögezte le Budai Gyula.

Emlékeztetett arra, hogy 2006-ban ötpárti konszenzussal fogadták el azt a parlamenti határozatot, amely megtiltotta a genetikailag módosított növények forgalomba hozatalát és a termesztésbe bevonását, a 2012. január 1-jén hatályba lépett alaptörvényben pedig - Európában egyedülálló módon - deklarálták Magyarország GMO-mentességét.

Európa egyik része már felismerte a probléma jelentőségét, így egyre több helyen tulajdonítanak fontosságot a fogyasztói társadalom tiszta élelmiszerrel történő ellátásának. Ahol ez nem lehetséges - folytatta Budai Gyula - ott meg kell adni a választási lehetőséget; több európai áruházlánc már feltünteti termékeiben az esetleges GMO-tartalmat.

Az államtitkár jelezte, Magyarországon a mezőgazdaság stratégiai ágazat, az idei adatok alapján az előző évhez képest harminc százalékkal növekedett az agrárkivitel, az emelkedés pedig a mezőgazdasági alapanyagok és a feldolgozott élelmiszeripari termékek viszonylatában egyaránt tetten érhető.

Prof. Bardócz Zsuzsa és Dr. Békési László

A Roadshow a GMO-mentes mezőgazdaságért elnevezésű rendezvénysorozat helyszínein szakemberek és a szaktárca szakértői tartanak előadásokat a genetikailag módosított szervezetek egészségügyi, környezetvédelmi, gazdasági és társadalmi hatásairól. A VM emellett nagy hangsúlyt fektet a génmódosítással kapcsolatos szemléletformálásra, a www.gmoterkep.hu internetes címen egy úgynevezett GMO-térképet is elindítottak a napokban.

A hallgatóság is kérdezett

(MTI, fotó: VM)